Esőűző tánc;

cukiság- nem cukiság, örülök, hogy nézitek ezt a romhalmazt, de felesleges mert eltűntem az éterben. sziasztok.

amit ma megtanultam [és azokat is filmekből], hogy ne elégedetlenkedjünk. nem lehet senkinek sem tökéletes élete, akárhol is élünk, és olykor a dolgok ott vannak a szemünk előtt, de nem vesszük észre a legnyilvánvalóbb dolgokat.
ugye milyen sablon?
persze, az. de talán ha a Föld lakosságának nagyobb része ezzel a tudattal kelne fel, reggelente az ágyból, függetlenül, hogy az ébresztőórája berreg mellette, vagy akár erős, akár lágy dallamok szólnak a telefonjából, úgy kelne fel, hogy talán most megtalálom a nagy lehetőséget. és most nem csak a szerelemre gondolok ezalatt. hiszen megannyi dolog van, amiket nem veszünk észre.
kisvárosban élek, és tegnap ahogy álltam a sorompónál [nem is mondok többet, mert mérges leszek..] akkor mellettem egy idős bácsi annyit mondott, egy fiatal párt nézve, hogy: 'így szalad el előttünk a fiatalságunk és onnantól kezdve beszélgettünk, majd a sorompót megunva [már  15+ perc felett jártunk] azt mondta, hogy : 'én elindulok a  kissorompó felé.' és elbúcsúztunk.
kisváros. ahol az emberek képesek egymással beszélni, figyelmeztetik egymást a polgárok, de nem mindenhol. persze vannak dudálások, fénycsikorgatások és káromkodások. de ettől szép az élet.
és belegondolva talán kiállhattam fiatalságunk mellett, hogy nem csak olyanok léteznek, akik a helyi szórakozóhelyeből ill. kocsmákból illuminált állapotban esnek ki [ szó szerint] magukról semmit sem tudva, majd volán mögé ülve. 
talán tegnap legalább egy kicsit megmenthettem a világot. : )

rendesen beleültette apa, azt a bizonyos bogarat a fülembe! (#picsábanorbit)

hallgassatok rám, és éjszaka pihenjétek ki magatokat, mert ha nem, nemcsak hogy fáradtak lesztek, hanem kérem szépen azt is elfelejtitek mikor is van az ebédszünet!

szeretem a drámákat. főleg mostanság.